Első - Emma

Első - Emma szemszöge

Írta: BubbleBee

Rendezetlenül állt a fejem tetején egy kontyban a hajam, miközben elszánt tekintettel méregettem a bőröndömet. Pár ruhadarab kilógott belőle és olyan szögben állt a fedele, hogy lehetetlen volt becsukni rendesen. Mély levegőt véve feltekertem a hangerőt a hangfalamon és újból nekiveselkedtem ellenfelemnek. Nyögtem, szenvedtem, de csak nem ment.

- Ahogy akarod. Ez már háború! – kifújtam egy tincset zöldeskék szemeim elől, laptopomhoz siettem. A YouTube zenelistámon megkerestem a hadi nótámat. Nemsokára betöltötte a szobát a kellemes elektronikus zene és én megropogtattam ujjaimat, mintha valóban egy igazi harchoz készültem volna fel.

Ráugrottam a bőröndre és közben vadul énekelni kezdtem a refrént Katy Perry-vel:

- Get ready ’couse I’ve had enough, I see it all. I see it now.I got the eye of the tiger a fighter, dacing throught the fire ’couse I am a champion and you gonna hear me ROOAAAAR! – Üvöltve húztam be az utolsó centiken a zipzárt.

Felálltam és ránéztem remekművemre elégedetten. Legyőztem a bőröndömet és jelenleg nagyobb győztesnek éreztem magamat, mint Szent György, aki egy sárkányt győzött le. Igaz az én szörnyetegem nem okád tüzet, csak ruhákat, de egyre megy, nem igaz?

A csomagolásom oka az volt, hogy nyári munkát kerestem magamnak. 17 évesen nagy ambíciókkal rendelkeztem, gyerekekkel szerettem volna foglalkozni az óvodában. Igen, óvoda, nagyon sokan lenézik ezt az intézményt, de remek alapokat nyújthat egy ilyen hely a kicsiknek, és ha egy jó nevelőjük van, igazi élménnyé válik számukra az a pár év, amit ott töltenek. Szóval táboroztatni mentem, hogy kiderítsem mennyire való nekem ez a pálya a továbbiakban.

- Emma! Apád kivisz a buszhoz, siess! – Hallottam anyám hangját a konyhából. Felcsillant a szemem, hogy van valaki, aki fuvaroz engem. Felállítottam a bőröndöt és lecipeltem a lépcsőn. A konyhába is berohantam, hogy egy búcsú puszit nyomjak anya arcára.

- Vigyázz magadra és légy szíves ne kelljen a kórházba menni érted! – nevetett rám, bár tudtam jól, hogy hihetetlenül aggódott értem.

Átöleltem hát, hogy picit megnyugtassam őt.

- Nem lesz semmi baj, már nem táborozni megyek oda, hanem táboroztatni! – Ráztam a fejemet, jelezve, hogy már nem az a 11 éves vagyok, aki eltörte a csuklóját miközben a tóba ugrált.

- Rendben akkor majd a rendőrségre megyünk érted, ha egy gyereknek baja esik. – Jött be a 13 éves öcsém, Matt a pizsamája fölé húzott kék elefántos köntösében.

- Fáni csönd, vagy lefényképezlek és elküldöm a barátnődnek! – Pirítottam rá és az amúgy is kócos hajába túrtam.

- Nem a barátnőm és ne érj hozzám! – Morogta, de közben elvörösödött a füle, jelezve, hogy zavarba jött.

Hiába volt ilyen, tudtam róla, hogy szeret engem, én is imádtam az én kis öcsimet. Matty mindig a nyomomban járt és felnézett rám, én pedig teljes mértékben nővérként viselkedtem vele. Csipkelődősen és bosszantóan.

Apa bepakolta a kocsiba a bőröndömet, majd utána mindketten beültünk. Feszült volt, mint mindig, ha elmentem, mostanában pedig még inkább, mióta többet tudott Ty-ról és rólam.

Az utunk kellemes csöndben telt én még a szememet is lehunytam, hogy picit pihentessem.

- Vigyázz magadra, rendben? – Szólalt meg mikor leállította a motort. Felemeltem a fejemet és ránéztem, elővettem a csakis számára tartogatott csábító énemet. Tagadhatatlan, hogy a legtöbb apa és lánya között különleges kapcsolat van. Ránk legalábbis jellemző volt, hogy apu elsődleges szerelme én voltam, onnantól kezdve, hogy megszülettem. Pár pillarebegtetés és ő elolvadt tőlem, még ha nem is mutatta ki.

- Tudod jól, hogy vigyázok magamra! Ne aggódj, minden hétvégén hívlak majd titeket. – Egy búcsú puszit nyomtam az arcára és kipattantam a kocsiból. A buszom is nemsokára befutott, a bőröndöm a többi közé került, megvettem a jegyemet és leültem. Ezt az egész procedúrát apa a kocsi mellett állva figyelte, ahogyan a velem együtt felszállóakat is végigmérte. Integettem neki mosolyogva és puszit is küldtem neki. Ahogy elindult a járgány, még láttam, ahogy apu mosolyra húzta a száját és a magasba emelte a kezét, hogy integessen nekem.

Bevallom, az út nagy része kiesett nekem onnantól kezdve, hogy a fülembe került az iPodom fülese. Teljesen elvarázsolt Neil Diamond hangja, a régi dallamok. Ahogyan a fák elsuhantak előttem, nem láttam belőlük semmit, csakis a jazz énekes jelenetei lebegtek a szemem előtt. Egy férfi egyedül a gitárjával, aki kitör a családjából, régi életéből és csak a zenének él, és persze annak a szerencsés nőnek, aki egy gyerekkel is megajándékozta őt. Mélyet sóhajtottam miközben a bársonyos férfihang a fülembe zúgott. Arra eszméltem fel, hogy valaki kocogtatja a vállamat. Kihúzom az egyik fülemből a hallgatót.

- Megérkeztünk – közölte velem a vezető egy kedves mosollyal. Viszonoztam mosolyát és azonnal szedelődzködni kezdtem, majd le is szálltam. Bántam persze, hogy vége az útnak, de az, hogy ez a négy óra ilyen gyorsan eltelt… mégis felemelő volt.

- Neil ez csak a te hibád, miért énekelsz ilyen jól? – Korholtam az előadót motyogva, nehogy a velem együtt leszállt utasok teljesen hülyének nézzenek. Elég az, hogy én tudtam, az vagyok.

Újra kezdtem a harcomat a bőrönddel, amely úgy döntött, hogy minden kavicsban megakad és ugrik is egyet. Már vagy negyed órája ezzel szenvedtem, mikor valaki rám dudált. Felkaptam a fejemet és körbenéztem, mégis kinek lennék útban, de ekkor egy ismerős alak hajolt ki egy kocsi ablakán.

- Em, birkózol vele, vagy elvigyelek? – mutatott hátra a srác a hüvelykujjával.

Én csapot-papot otthagytam és odarohantam, elkaptam a fejét és jól megölelgettem.

- Jaj, Eric! – Sikkantottam fel, hogy végre újra láthatom egyik jó barátomat.

- Jó-jó! Tudom hiányoztam, de megfojtasz! – Nyögte liluló fejjel.

- Ne haragudj! – Nevettem a barnahajú vékony srácra. – Mintha megizmosodtál volna kicsit - tűnődve bökdöstem a bicepszét, amit ő kicsit befeszített.

- Tudod, kell a jó kinézet, ha el akarok kapni valami jóvágású fickót – szemöldöke csábító rángatózásba kezdett, mire én csak nevettem tovább. Imádtam Ericet, hiába nem a lányokat szerette, jó „barátnő” barát lett belőle, amikor sok évvel ezelőtt még együtt táboroztunk itt – Te sem panaszkodhatsz, mondd csak, ezek tuti valódiak? – Kosárként tartott kezei megindultak melleim felé, mire én rácsaptam mindkét végtagjára.

- Igen és nem kell megtapogatnod őket ahhoz, hogy ezt kiderítsd! Tudod, hogy elleneztem a plasztikát mindig is! – Ingattam rosszallóan a fejemet.

- Igen igazad van, de attól még szép nő lett belőled, most már mehetünk együtt pasizni! – Felcsillantak a szemei, ahogy minden nőies dolognál is.

Miután kiörültük magunkat, a bőröndöm a csomagtartóba került, majd bekötöttem magamat az anyósülésen, és megindultunk Flowergate felé.

- Tudsz még énekelni? – Kérdezte tőlem, mire én csak bólintottam. – Mai slágerekkel hogy vagy? Még mindig csak a régieket bírod?

- Egye-fene, legyen mai! – Vontam meg a vállamat.

Aviccitől a Wake me upot énekeltük egészen addig, míg meg nem álltunk a parkolóban. Ott, mint két egymásra talált idióta, csak vonyítottuk már Adele Someone like you című számát.

- Ejnye, elijesztitek az ide tévedőket! – Szólt ránk egy atyai hang. Számomra legalábbis Chad a második apám lett. Megfordultam és az ő nyakába is felugrottam.

- Chad! El sem hiszed mennyire hiányzott Flowergate! Miért nincs itt nagyobbaknak is tábor? – Pihegtem elérzékenyülve attól, hogy újra szeretett és ismert arcok vesznek körbe, akiket már három éve nem láttam. 14 évesen még eljöhettem ide, hisz csak májusban töltöttem be, és az akkor júniusban még nem volt messze. Most az a május a szerencsém, hogy már lehetek felvigyázó, különben várnom kellett volna a következő évig.

- Hát, te is hiányoztál innen. Igaz nem kellett hetente a sürgősségire mennünk, ez picit megnyugtató volt. – Morfondírozott Chad, amivel kiérdemelt egy mellkason csapást.

- Nanana! A főnököt nem verjük! – Kapta el a kezemet és behúzott inkább az épületbe, mert még a papírmunkák hátra voltak.

- Tessék, ez lesz a pólód, a tábort nem kell bemutatnom, ismered minden porcikáját – tárta szét karját, miután a kezembe adta a kék felsőt, amin ott díszelgett a tábor neve. Ennyire még szerintem sosem örültem semminek, mint akkor annak, hogy ezt a ruhadarabot magamra vehetem.

- Bízhat bennem főnök, nem hozok szégyent senkire! – Szalutáltam neki mosolyogva, közben Eric is átvette új pólóját.

- Megint kék? Egyszer miért nem lehet rózsaszín? Jobban kiemeli az alakomat – csipkelődött, de máris áthúzta fején az anyagot és a kék férfias, Flowergate vezetői címkével ellátott hátát vizsgálta az ablakban tükröződő alakján. – Idén végre látni fogják, hogy vezető vagyok. Ez a szín jobban kiemelkedik, mint tavaly a fekete.

Én is felpróbáltam a sajátomat és megállapítottam, hogy tökéletes és olyan felnőttesnek tűntem benne, mint ahogyan számomra kinéztek a saját felvigyázóim a táborozós éveimben.

- Jól van! Eltaláltam a méretedet, - csapta össze a kezét Chad – úgyhogy most már mehettek berendezkedni. Em, te Kaeylaval leszel egy házban, a házatok a B-ben lesz, ahogy a tied is Eric, te az unokaöcsémmel leszel. Az A-ba lesz Amanda, Helen, Mark és Adam. – Nézegette a papírjait. Ez után ránk nézett, hogy megfelelő-e nekünk, mi pedig csak bólintottunk.

Tudtam jól, hogy a táborban sokan lesznek. Minden részlegben nyolc ház volt, ebből kettő mindig a felvigyázóké, ezekben két-két fő fért el, melyek jóval kisebbek is a táborozók házainál, ott pedig mindegyik öt ággyal volt berendezve. Tehát összesen negyven gyerek volt, akiket tízfős csoportokra osztottunk. Minden csoport élén egy srác és egy csaj felvigyázó volt, amolyan családszerűen.

- Chad… ugye Amanda nem AZ az Amanda…? – Kérdeztem kicsit rettegve. Utáltam egy Amandát a táborban. Gazdag volt és fennkölt. Mindenki más hozzá képest csak egy piszok volt a szemében.

Chad szomorkás mosolya mindent elárult nekem. Felnyögtem és lehunytam a szememet. Még mindig élt bennem azaz eset, amikor rágót ragasztottam a lány szőke hajába. Akkor fiúsra kellett vágatni az amúgy derék alá érő loboncát. Most majd bosszút áll, érzem én – fordult meg a fejemben.

Szerencsére rá nem kellett számítani a következő két napban. Azt mondta Chad, hogy majd július negyedikén jön ő is és a csoportvezető társam is, akár csak a gyerekek. Szóval akkor már aznapra kell valami nagy bulit csapnunk. Hát rendben – gondoltam. Elkezdtem agyalni, mivel dobhatnánk fel azt az estét. Természetesen a tábortűz nem maradhatott el. Mit kezdenének a töpörtyűk, ha nem jutnának tábortűzhöz?

Eric-kel a házában ültünk és ecsetelgettük az ötleteinket.

- Tábortűz – tárta szét a karjait a srác fejét rázva, miután fél óra múltán sem jutottunk ennél előbbre. Én csak nevettem rajta, a tervpapírunkon ugyanis bekarikázta újból a leírt szót, mintha az előbbi körök nem emelték volna ki eléggé.

- Komolyan csak ennyire jutottatok? – Egy mély hang szólt és mi felkaptuk a fejünket. Egy alacsony, kissé húsosabb, talán nálam egy évvel idősebb geeket pillantottunk meg. Ezt egyből leszűrtem a szemüvegéből, vörös, göndör hajából és a pólójából: MID OR FEED!

- Mark! – Eric felállt és odalépett hozzá, ölelésre tárva a karjait, s a Markként hívott felügyelő, csak elfintorodott és eltolta magától Ericet.

- Állj már le, tudod jól, hogy nem szeretem, ha így jössz felém – morogta könyörgőn.

- Nem uszítom rád, ha mondasz valami jó ötletet! – Hajoltam ki Eric háta mögül és rámosolyogtam a fiúra. – Emma vagyok – kezet nyújtottam neki és csak vigyorogtam rá.

- Hááát… mondjuk, kitalálhatnánk próbatételeket, amikhez hozzákötjük a póló megkapását… - morfondírozott miután elengedtem a kezét.

- Zseni vagy! – Mutattam rá és visszaugrottam az ágyra, nem törődve panaszos nyekergésével és máris irkálni kezdtem a papírra.

A két srác odajött és a vállam felett olvasta a feladatokat.

- Ezt meg fogják tudni csinálni? – Böktek az egyikre, ami nekik nagyon irreálisnak tűnt.

- Mindent meg tudnak csinálni. Felkötünk egy zsákot, ők meg egy szalagot átugorva benne landolnak. – Néztem fel rájuk, mintha ez egyértelmű lenne a firkából, amit a papírra vetettem.

- Egy teljes akadálypályát csinálunk. Egyre nehezedőt. Itt a szalmában kell megtalálni a kulcsot, ami bevisz az ebédlőbe. Ott pedig át kell menni a kifeszített akadálypályán…

A teljes tervemet elmondtam nekik, ők pedig csak bólogattak. A nap hátralévő része azzal telt, hogy a kitalált ötleteket megvalósítottuk és felállítottuk az akadályokat. Összesen végül nyolc lett, s mindannyiunk választott egy helyet. Én a legelsőt néztem ki magamnak, hogy utána majd tudjam nézni, máshol hogy haladnak a feladatok. Mivel Chad unokaöccsét nem ismertem, így rábíztam az utolsó feladatot, a tűz meggyújtását, meg persze azt is, hogy a hangulatot adja. Reméltem, hogy nem egy begyepesedett idióta, bár amit Chad mondott, hogy az egyetlen szerelme a gitárja, nem voltam túl sok pozitív véleménnyel róla.

Sajnos másnap megérkezett Amanda is, hogy boldogabbá tegye a napjaimat, amiket itt töltöttünk. Természetesen egyből elkezdte a hisztijét, hogy mennyire rossz a terv, amit kiötlöttem. Szerencsére üres fülekre talált a nyávogása és még Chad sem volt hajlandó változtatni semmin, amit én már kidolgoztam és a srácokkal közösen felállítottunk.

Mindent megtudtam, amire nem voltam kíváncsi. Azt, hogy Amandának van már kocsija, lakása, a kutyája versenyeket nyer és ő tökéletes akrobatikai mutatványokra képes. Biztos voltam benne, hogyha a srácok nem vigyáznak magukra ezen a pár hétben, akkor mindegyikük ágyából „Mandy” mászik majd ki…

- És neked vannak terveid most, hogy tovább tanulsz majd? – Fintorgott rám, én pedig csak ráemeltem tekintetemet. Most komolyan hozzám szólt?

- Óvónő leszek. – Feleltem határozottan és nem csalódtam, amikor lenézően végigmért engem.

- Végül is valakinek pótolnia kell azt a haszontalan réteget is – megvonta a vállát és inkább a szintén aznap megérkezett Adamhoz fordult. Jelenleg ő képezte a helyesek táborát a három srác közül, akik már itt voltak. Jó, Eric ki is esik, de még én is bevallottam magamnak, hogy Adam jobban néz ki, mint Mark.

Alig vártam már a negyedikét. A lakótársam is kedves volt, de valóban az egész társaságból Amandát és Ericet ismertem, meg Chadet. Eric és Adam összeszokott párosnak tűnt, Mark pedig csak úgy rátalált erre a munkára. Kaeyla nos, ő Adam barátnője, tehát nagy kárörvendéssel megállapítottam, hogy Amandának maradt Mark, vagy a gitárbolond srác. Nekem az elsődleges célom a tapasztalatszerzés volt a gyerekekkel, nem a pasizás, mint neki. De ez már az ő problémája volt, nem az enyém.

Július negyedikén végre megérkezett délelőtt az összes gyerek. Ennél izgatottabb nem is lehettem volna. A legkisebbektől egészen a nagyobb tizenhárom évesekig mindenki volt ott. Mi heten köszöntöttük őket. Az egyik kislány keserves sírásra fakadt, amikor anyja elhajtott a kocsijával, így őt ölbe kaptam és megindultam vele a kijelölt háza felé. Eric mellettem jött és együtt vigasztaltuk, míg ő hírtelen el nem rohant egy idegen irányába, aki bement a házába. Én leültem a kicsivel egy ágyra és mindent elkövettem, hogy megnyugtassam, duruzsoltam a fülébe kedvesen, simogattam a hátát és végül belekezdtem egy kedvenc dalomba, az AppleJackbe. Már harmadjára énekeltem el a kisangyalkának. Muszáj volt őt így jellemeznem, hiszen göndör arany fürtjei, hófehér bőre és kék szemei arra emlékeztettek engem. Megnyugodott és én kicsit jobban éreztem magamat, hogy sikerrel jártam el. A szemem sarkából láttam némi mozgást, de nem tudtam ki lehetett az, aki elment az ajtó előtt, így nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

Az ebédet követve megkezdődött végre az akadálypálya is. Én köszöntöttem minden gyereket. Boldog voltam a mosolygós arcukat látva. Ahogyan végül más állomásokhoz is átmehettem, a legvégsőnél álltam le. Tagadhatatlanul vonzott a kíváncsiság, hogy a gitáros srácnak hogyan megy a tábortűz begyújtása. Ahogyan egyre közelebb értem hozzá, egyszerűen elállt a lélegzetem is. Nem bírtam levenni a tekintetemet róla. Az a tipikus volt, aki az esetem és el se tudtam képzelni, hogy egy ilyen srác lesz velem egy csoportban.

Csak akkor mentem közelebb, amikor már a tűz mellett ült és a gitárjával foglalatoskodott.

- Szia! – Köszöntem rá egy kedves mosollyal és a tűzbe meredtem. – Te vagy Chad unokaöccse, igazam van? – Kérdeztem, most már felé fordulva és picit megnéztem magamnak. Sajnáltam őt is és magamat is, hisz tudtam egy ilyen szempár-arc-test kombónak Amanda képtelen ellenállni, akár csak a legtöbb nőnemű lény a világon. Tehát teljesen biztos voltam abban, hogy amint ideért a Barbie akrobata, le fog csapni rá és senkit nem enged majd a közelébe.

Nemsokára befutottak az első gyerekek, akiknek odaadtam a pólójukat és nyársat nyomtam a kezükbe, hogy süssék meg a vacsorájukat.

- Én Emma vagyok, ne haragudj, hogy csak a tűz őrzése a feladatod, de nem tudtam ki vagy és így eléggé aggódtam, hogy mit tudnék rád bízni – vontam vállat, bár én is éreztem magamon, hogy értelmetlenül locsogok össze vissza. Összevontam a szemöldökömet miközben magamat szidtam a hülyeségemért.

- Gabe – Mondta szűkszavúan, engem figyelve. Ujjai kellemes lassúságban pendítettek meg minden húrt. – Úgy sem vagyok az a szervező típus.

- Szia, Mandy vagyok! – Hallottam nem sokkal később egy csicsergő, mesterkélt hangot. Mandy megtalálta a prédáját és most mindent be fog vetni. Gabe hátrafordult és nem bírtam elkerülni a tényt, ahogy figyeltem, hogy a gyönyörű szép szeme végigsiklik azon a Barbie testen és a kellő helyeken kicsit elidőzik. Morcosan fordultam vissza inkább a tűzhöz. Hát eddig tartott, amíg kicsit nem kellett Amanda mellett lennem. Miért is reménykedtem, hogy Gabe valami burokban van, ami eltakarja őt ettől a keselyűtől? Bolond voltam.

Amanda kettőnk közé ült, hogy kitúrjon és még véletlenül se legyek a kiszemeltje közelében, így hát inkább felálltam és a gyerekekhez mentem, hogy segítsek a sütögetésben. Aki már végzett a vacsorájával, annak mályvacukrot tűztünk a nyársára. Átnéztem a tűz fölött abba a hipnotizáló szempárba… Várjunk csak? Láthatóan Mandy hiába tette a szépet, az újonc tekintetét én vonzottam. Nem a szőke Miss Tökély, nem Kaelya az egzotikus mexikói bőrével és vonásaival, hanem én, az egyszerű manhattani lány, a fejemre felkontyolt sötétbarna hajammal. Zavartan inkább a mellettem lévő kisfiúhoz fordultam, aki minduntalan a tűzbe nyomta a mályvacukrát, így az karamellizálódni és feketedni kezdett. Piromániás kölykök…

- Nézd, ha kijjebb húzod, még meg tudod enni a sütést követően. Ha ezt elégeted, nem kapsz újat…

Hírtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki mellettem áll és felkapja a gyereket és hátrébb rakja, a cipője elé húz egy vonalat.

- Versenyezzünk, az győz, akinek szebb lesz a pillecukra és nem lépi át a vonalat, jó? – Gabe ott állt a saját nyársával, láthatóan kicsit zavartan, hogy ezt csinálta.

Én pedig ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha egy rakat pillangót eresztettek volna szét a gyomromban.